egyéni ügyvédek


 

Dr. Baráthné Dr. Hajdu Ágnes


2000-ben végeztem a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Munkámat a miskolci Munkaügyi Központban kezdtem, majd a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kötelékében folytattam. A közigazgatási munka során mind elsőfokon, mind másodfokon is dolgoztam és segítettem a Hivatal jogalkotási és jogalkalmazási munkáját, képviseltem a Hivatalt közigazgatási perekben. Gyermekeim megszületése után Budapest Fővárosi Önkormányzatának munkáját támogattam, Közgyűlési anyagok előkészítése és a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság munkáját segítettem. Részt vettem a Főváros Bűnmegelőzési Koncepciójának kidolgozásában, foglalkoztam közbeszerzési eljárások véleményezésével.

A közigazgatási múltam hozzásegített abban, hogy átlássam a hivatali gondolkodást és gyakorlatot, könnyen eligazodom a hivatali bürokrácia útvesztőiben. 2015. áprilisában tettem ügyvédi esküt és immár a másik oldalon állva segítek ügyfeleimnek hivatali ügyek ellátásában, ingatlanügyek megoldásában, peres eljárások vitelében.

Angol nyelven kommunikálok, teljeskörű jogi segítséget nyújtok angolul beszélő külföldiek számára. A bizalom, az ügyfeleim teljeskörű, mindenre kiterjedő tájékoztatása alapvető számomra. Egy ügy megoldását és megfelelő kimenetelét csak úgy tudom garantálni, hogy az ügyfelem minden szükséges információ birtokában hozza meg a neki legmegfelelőbb döntést. Ehhez maximális jogi előkészítést és támogatást nyújtok.

Szakterületeim